Évközi 19. vasárnap (2008. augusztus 10)

 Mt 14, 22-33 

Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!" - mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!" „Gyere!" - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram ments meg!" Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?" Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!" 

El lehet vitatkozni azon, hogy vajon pontosan mikor is járt Jézus a vízen. Az evangélista azt írja, hogy Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Ez jól hangzik, de a zsinagógai számítás Jézus idejében három őrváltást ismert. Ezek nem egyenlő időközökben voltak, hanem az esthajnalcsillag felkeltétől a Nap felkeltéig három egyenlő időszakra osztva. Másrészt azonban tudjuk, hogy a római megszállás után sok helyen átvették a római légióknál szokásos négy őrváltást. Márk is említi a négy őrváltás népies neveit, amikor leírja: Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel (Mk 13,35). 

Nagyon el tudom képzelni, hogy az apostolok majd szélütést kaptak, amikor Máté szavaival: Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!" - mondták, s félelmükben kiabáltak. Kísértetnek mondja a néphiedelem egy többnyire test nélküli, gyakran rendkívüli képességekkel, de ezzel párhuzamosan emberi tulajdonságokat felmutató lényt. A tengerészek világában, a hosszú időkre való összezártság, egyhangúság nem egy szellemtörténet szülőföldje lett. Bizony egymás között sok-sok szellemtörténetet meséltek. A Talmudban olvashatunk egy történetet. Amikor úgy tűnt, hogy egy hajó a nagy hullámokban elmerül, a hajó orrában megjelent egy lángot lövellő fehérruhás lény, a pusztulás angyala. A halászok azonban egy evezővel, amelyre ráégették a szavakat: „Én vagyok, aki vagyok”, utána csaptak a szellemnek. Az eltűnt és nagy csend borult a tóra. 

Milyen érdekes, hogy Jézus is ezekkel a szavakkal nyugtatja az apostolokat: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Miként reagáltak az apostolok ezekre a szavakra? Mindig a „hitetlen” Tamásról szokás beszélni, aki kemény realista volt. A „hitetlen” jelző azért ragadt rajta, mert Jézus feltámadása után a tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De Tamás kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem” (Jn 20, 25). Pedig a mai evangélium szerint Péter is ilyen „hitetlen” realista volt. Ellenőrizni akarta a dolgokat: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!" 

Egyszer egy prédikációt hallgatva a mai evangéliumi szakaszról, nagyon tetszett, amikor a kollega a beszéd elején nem a szokásos megszólítással kezdte, hogy „Kedves Hívek”, hanem így „Kedves Kishitűek!” De miért lennénk kishitűek? Hiszen hisszük, hogy egy Isten van, aki teremtette az eget és a földet, hogy Isten egyszülött Fia emberré lett, hogy föltámadt… szóval hívő emberek vagyunk, legalábbis a magunk mértéke szerint. De nézzük csak! Az Úr azt a Pétert nevezi kishitűnek, aki először tett igaz hitvallást: „Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16, 16). 

Ám úgy tűnik, Jézusnak ez mind nem elég, hogy Péter őt Isten Fiának vallotta, hogy hitt az örökéletben, a feltámadásban, az utolsó ítéletben. Mindez Jézust nem gátolta meg abban, hogy „kishitűnek” mondja Pétert. A belé vetett hit, amit tőlünk, emberektől vár, úgy látszik, valami egészen más. Jézus azt mondja: „Bízzál bennem! Hagyatkozz rám! Légy meggyőződve, hogy mindig ott vagyok, amikor szükséged van rám, hogy soha és semmikor sem foglak magadra hagyni. Ne félj, ne zavarodj meg a dolgoktól, amiket nem értesz, ne hagyd magad senkitől és semmitől a hitedben megingatni. Ha eleinte fájdalmasnak és félelmetesnek is tűnik valami, bízzál benne, hogy én mindent jóra fordítok!” Mint a mai evangéliumban, amikor Péter merülni kezdett, pánikszerűen felkiáltott: „Uram ments meg!" Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?" Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!" Talán éppen azokkal a szavakkal, amit Mózes hallott az égő csipkebokorból, amit a régi halászok ráégettek evezőikre: „Én vagyok, aki vagyok!”