Évközi 18. vasárnap (2008. augusztus 3)

Mt 14,13-21 
 

A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utána ment a városokból. Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!" „Csak öt kenyerünk van, és két halunk" - felelték. „Hozzátok ide!" - mondta, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek. Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett. 

Ötezer embert tartott jól. Fantasztikus. Ebben az elbeszélésben Urunk felszólítása Ti adjatok nekik enni! – úgy hangzik, mint egy lényegtelen mellékmondat. De az embernek rá kell jönni, hogy nem erről van szó. Egy jezsuita atya mesélte: Az utcán egy kislánnyal találkoztam. Vékonyka ruha volt rajta. Didergett. Reménytelenül keresgélt valami ételt a kukában. Nagyon mérges lettem, és dühödten fordultam Istenhez: „Hogyan engedhetsz meg ilyesmit? Miért nem teszel ellene valamit?” De választ nem kaptam. Éjszaka álmomban újra lejátszódott az egész történet. Láttam magamat is, amint dühösen felelősségre vonom az Úristent. Csakhogy álmomban választ is kaptam. Isten szelíd hangon válaszolt: „De hiszen tettem ellene valamit! Megteremtettelek téged!” Mintha az evangéliumi történet ismétlődött volna meg. Szerencsétlen éhes emberek tömege. Az apostolok „jajgatnak”. Jézus egyszerű szavakkal válaszol nekik: Ti adjatok nekik enni! 

Egy másik nagyon fontos mondatot is tartalmaz az evangélium: föltekintett az égre, és hálát adott. Többször is olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus az étkezés előtt hálát adott. Amikor Szent Márk leírja, hogy Jézus a négyezer embernek adott kenyeret, így emlékezik meg a történtekről: fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét (Mk 8, 6). Máté elmeséli az Utolsó Vacsora történetét. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!" (Mt 26, 26) Feltámadása után az emmauszi tanítványok a kenyértörésnél ismerték fel az Urat. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. (Lk 24, 30-31). Ezzel arra is emlékeztetni akar bennünket a Szentlélek, hogy honnan is kapjuk a mindennapi kenyerünket. 

Az ötezer ember kenyérrel való táplálásának leírása tulajdonképpen egy csodálatos piramist ábrázol. A csúcson Isten, akitől a mindennapi kenyeret kapjuk. Valahol a középen állunk mi, akiket felszólít, hogy Ti adjatok nekik – a rászorulóknak – enni! Az alap az emberek milliói, akiket a milliomosok kizsákmányolnak, és ezért éhesek.