Évközi 14. vasárnap (2008. 07. 06)

      Mt 11, 25-30 

Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” 

Jézus meghív minket: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Csodálatos szavak. Mégis hiányolom, hogy az Úr nem magyarázza meg, hogy miként szerezhetjük meg az alázatosság erényét? 

Az „alázatosság”-nak ma pejoratív, becsmérlő értelme van. Gyakran egyszerűen összekeverik a „gerinctelenséggel”. Manapság a „személyiségfejlesztés” és „önmegvalósítás” című népmesékben az alázatosságnak nincs helye. 

Mi az alázatosság? Az alázatosság egy rendkívül fontos erény. Ennek az erénynek segítségével besorolhatjuk magunkat, hogy hol is a helyünk a világban. Egy egyszerű példával fogom világossá tenni. A plébános vasárnap a hirdetésben közzétette, hogy következő vasárnap a 10 órás szentmise csak a bűnösöknek szól. A következő vasárnap a 10 órás szentmisén zsúfolásig volt a templom. Mindenki …. látni akarta, hogy kik a bűnösök. Nos, az alázat segít nekünk eldönteni, melyik kategóriába tartozunk. 

Az alázatosság ahhoz ad erőt, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Gyengeségeinkkel, hibáinkkal és jó adottságainkkal. Nem szükséges, hogy magunk előtt, mások előtt, és legkevésbé Isten előtt valamiféle álarcot feltegyünk. Az alázatos ember úgy él, amilyen. Semmi oka arra, hogy hiú, gőgös legyen, ugyanis sem a gyengeségei és hibái, de jó tulajdonságai sem adnak okot arra, hogy büszke lehessen. 

Hogyan is lehetünk alázatossá? Mivel sajnos ezt az erényt nem birtoklom, kénytelen vagyok Szalézi Szent Ferenchez fordulni segítségért, hogy elmondhassam, hogyan is szerezhetjük meg ezt az erényt. Szalézi Szent Ferenc a lelkiélet nagy mestere volt. Az alázatossághoz vezető út három fokozatáról beszél. Az első fok: Tudatosítsd magadban, hogy Isten nagyságához képest te egy senki vagy. A következő fok: Ismerd be hibáidat, gyengeségeidet és vedd tudomásul, hogy Isten segítsége nélkül semmire sem vagy képes. Ám nem állhatunk meg ezeknél a gondolatoknál. Szalézi Szent Ferenc tovább megy. Törekedj megismerni a képességeidet és adottságaidat, de légy tudatában annak, hogy ezek mind Isten ajándékai. Ha ezt végiggondoljuk, akkor rájövünk, hogy Szent Ferenc az alázatosság modern meghatározását fogalmazta meg: „Az alázatosság az igazság beismerése” (vö. Winklehner, Herbert: Demut. in: Franz von Sales Lexikon). 

Szalézi Szent Ferenc nyomán elmondhatjuk, hogy a mai keresztény lelkiségben az alázatosság nem annyit jelent, hogy lekicsinyeljük magunkat, vagy az értékeinket lebecsüljük, hanem reális önértékelés. Alázatosság annyit jelent, hogy helyesen mérlegeljük helyünket a világban: Isten nagyságához mérten a magunk kicsiny voltát, de egyúttal istengyermekségünk méltóságát is felismerve. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy imádattal leborulunk Isten előtt, hálát adunk neki, dicsérjük Őt és áldjuk, mert rájöttünk, hogy minden, amik vagyunk, és amink van, Isten végtelen kegyelme. Röviden és tömören: az alázatosság mindenek kulcsa. Csak az alázatos ember képes Isten jótéteményeit befogadni.