Évközi 11. vasárnap (2008. június 15)

Mt 9, 36-10, 8 

Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” - mondta akkor tanítványainak. – „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamariaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” 

Gyakran halljuk, hogy az evangéliumokban Jézust a tiszteletreméltó „Rabbi” vagy „Mester” névvel szólítják meg. Gondoljunk az írástudóra, aki mielőtt Jézus bárkába szállt volna, odalépett hozzá ezekkel a szavakkal: Mester, követlek téged, bárhová mégy is. (Mt 8, 19) Az írástudó szavai rávilágítanak arra, hogy mit is jelentett Jézus korában ez a szó „tanítvány”. A tanítványnak többek között kötelessége volt Mesterét minden útjára, utazására elkísérni és kiszolgálni. Innen származik a kifejezés is, hogy valaki valakinek a követője lett. A követés azért is fontos volt, mert a tanítvány megtapasztalhatta, hogy a Mester miként ülteti át a gyakorlatba, a mindennapi életbe a tanítását. Ezért fontos számunkra a szentek vagy éppen a ma kiválasztott Tizenkettő példája, akik arra tanítanak minket, hogy miként kell Jézus nyomában járni. 

A mai evangéliumból az is világossá lehet előttünk, hogy miben is különbözik egy laikus és egy felszentelt személy. Nem a Krisztus követésben! Máté leírja, hogy Urunk látta a tömeget, azaz a sok embert, akik a kimerülésig követték őt. Ebből a tömegből választotta ki magának a Tizenkettőt. Ez a szó nem csak azt fejezi ki, hogy hányan voltak, de mára egy szakkifejezés lett. Ám a kiválasztás csak a kezdet. A fontos az, ami ezt követi: hatalmat adott nekik.  

A katolikus Egyházban ezt a hatalmat az egyházi rend szentségének nevezik. Az egyházi rend szentsége különleges kegyelmet ad Isten népe építésének szolgálatára. (vö. Kompendium 321) Figyeljünk a Katekizmusban használt szóra. „Szolgálatról” van szó. A hatalom szó nem uralmat jelent, hanem képességet. Valamire képessé tesz. Érdemes ezt összevetni a latin potestas szóval, amely ugyancsak a possum, vagyis „képes vagyok valamire” igéből származik. 

Tegnap nagy ünnepség volt az esztergomi prímási bazilikában, ahol a püspök pappá szentelt nyolc diakónust. A püspökség, a papság és a diákonátus az egyházi rend három fokozata. A püspökszentelés a püspököt az apostolok törvényes utódává teszi. (vö. K. 326) A püspökre rábíznak egy részegyházat, ahol ő az egyház egységének látható elve és alapja (vö. K. 327). A papszentelés egy eltörölhetetlen jegyet nyom a felszentelt lelkébe és képessé teszi arra, hogy Krisztusnak, a Főnek nevében cselekedjen. Mint püspökének munkatársa, arra szentelték, hogy hirdesse az evangéliumot, ünnepelje az Eucharisztiát, melyből szolgálata erejét meríti. (vö. K. 328) A diakónust arra szentelik, hogy az Egyházat szolgálja püspökének tekintélye alatt, hirdetve az Igét, szolgálva az oltárnál és különösen a karitászban tevékenykedve. (vö. K. 330) 

Ezekben a napokban történnek a papszentelések szerte az országban. A mai szentmise keretében jó lenne, ha elsősorban megköszönnék Istennek az új papokat, kérve nekik a kegyelmet, hogy hűségesnek bizonyuljanak. Másrészt kövessük Urunk felszólítását, aki arra buzdít minket, hogy Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.