Évközi 10. vasárnap (2008. június 8)

Mt 9, 9-13 

Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” 
 

Az evangélista elmeséli, hogy Jézus bárkába szállt, átkelt a tavon és városába ment (vö. Mt 9, 1). A tó természetesen a Genezáreti tó és a város Kafarneum. A partról – ahová ma már a látogatók is lemehetnek – a városba ment és át kellett mennie a vámon. Mivel az „ő városáról” van szó, ami jogilag annyit jelent, hogy a város polgára volt, tehát már legalább 12 hónapja ott lakott, nyilvánvaló, hogy mindenki ismerte. Amikor tehát felszólította a vámmestert, hogy kövesse őt, nem egy ismeretlen valaki szólított meg egy ismeretlen embert (Strack-Billerbeck: Kommentar. I. Bd. 493-494). 

A rövid evangéliumi szakaszból úgy tűnik, hogy a felszólítás után rögtön Máté házába mentek volna egy lakomára. Ám, ha egy kicsit utánagondolunk, akkor - különösen egy háziasszony -, rögtön rájön, hogy ez nem lehetett így. A lakomán ott volt az Úr a tanítványaival, Máté és más „vámos és bűnös”. Ez legkevesebb 20-25 embert jelent. Kétezer évvel ezelőtt nem egészen úgy volt, hogy gyorsan elővenni valamit a hűtőládából, felmelegíteni vagy valamelyik mamut-cégnél vagy élelmiszerboltban lejárt, esetleg tartósítószerekkel felpumpált és még éppen ehető félkész ételt megrendelni. A meghívásokat is meg kellett ejteni. Ám ez sem sms, telefon vagy elektromos levél útján történt, vagyis (leszámítva azokat, akik térben és időben „táv”-beszélnek) sok időbe tellett. Így aztán érthető, hogy az egész város tudott a meghívásról és a vendégségről. Ott sem történt ez másként, mint a falvakban napjainkban is. A gyerekek, a kíváncsiskodók, és a kritikusok, mint a mai evangéliumban a magukat tökéletesnek tartó farizeusok a kapu vagy az udvar előtt álltak, bámészkodtak és tették a megjegyzéseket. A farizeusok föl voltak háborodva, hogy ez a, mai szóval élve menő ember őket nem hívta meg, bezzeg ezt a pór népet, ezeket a bűnösöket és vámosokat az ismert rabbival egy asztalhoz fektette. Persze nem tették szóvá, hogy őket nem hívták meg, hanem diplomatikusan Jézust szólták meg: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” – értve ezen: ahelyett, hogy velünk tökéletesekkel enne és inna. Világos, nem szemtől-szembe, hanem a háta mögött. 

Jézus meghallotta a kérdést és, hogy utcai stílusban fejezzem ki magam, kapásból válaszolt. Mindig irigyeltem az embereket, akik rögtön készen voltak a helyes válasszal. Én olyan lépcsőház-ember vagyok, azaz elmenetkor mindig a lépcsőházban jut eszembe, mit is kellett volna mondanom. Urunk azonban prompt adta a megfelelő választ: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” Ez dicséretként hangzik. Ti jók, egészségesek vagytok. Ám ez a válasz kezdete. A hallgatóság jóakaratának a megnyerése vagy ahogy szónoklattanban mondják a „captatio benevolentiae”. Utána ugyanis helyrerakja őket az Úr: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.”

Nekünk keresztényeknek is, tanulva Jézustól, az lenne a feladatunk, hogy betegeket gyógyítsunk. Tekintettel arra, hogy ő valóságos Isten és valóságos ember volt, nála nem állt fönn az a veszély, ami nálunk, akik csak emberek vagyunk. Köztudott ugyanis, hogy vannak fertőző betegségek, amelyeket el lehet kapni. Így van ez az evangélium hirdetésekor is. Erre már Szt. Pál figyelmeztet: rabságba vetem testemet, hogy „míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.” (1Kor 9, 27). Másodszor különbséget kell tenni a bűn és a bűnös között. Gondoljunk Jézusnak bűnös asszonyhoz intézett szavaira: menj és többé ne vétkezz! (Jn 8, 11b). Harmadszor, egy jó orvosnak nem csak a betegek gyógyítása fontos, hanem a megelőzés is. Gyakran hallani felvilágosult, liberális, a gyermekek jogaiért küzdő szülőket, hogy „majd megtanulja a gyerek”. Ez igaz, csak kérdés, hogy kitől? Moszkva-téri galeri tagjaitól, fiatalkorú bűnözőktől? 

Szép idők voltak, amikor még nem a hatóságok joga volt védelmezni a gyermekek jogait, hanem a szülőké. Fülöp király felkérte Arisztotelészt, hogy legyen fia, a későbbi Nagy Sándor nevelője. Egy alkalommal asztalnál ültek és az ifjú királyfi valami helytelenséget követett el. Arisztotelész felállt, odament a királyhoz és lekevert neki egy nagy pofont. A király megdöbbenve nézett a bölcsre és felháborodottan kérdezte, hogyhogy engem pofozott meg? Arisztotelész válasza így hangzott: „Nem annak jár a pofon, aki neveletlen, hanem annak, aki nem nevelte.”