Mennybemenetel ünnepe Bécs, 2008. május 1.

Mt 28, 16-20

 

A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig."

  Negyven nappal Húsvét után ünnepeljük Urunk mennybemenetelét. Iona sziget kolostorának apátja Adomnanus egy csodálatos könyvet írt a 7. században a Palesztinában lévő szent helyekről. A mennybemenetel helyéről feljegyezte, hogy szemmérték szerint az Olajfák legmagasabb pontja az a hely, ahonnan a hagyomány szerint Jézus a mennybe ment. Ezen a helyen egy körtemplom áll, benne az Üdvözítő megkövült lábnyomával. A templomnak azért nincs teteje, hogy az itt imádkozók az apostolokhoz hasonlóan föltekinthessenek az égre, amelynek felhői eltakarták az Urat az apostolok szeme elől (vö.. Herbert Donner, Pilgerfahrt im Heilige Land, Die älteste Berichte christlicher Palästinapilger, 4.-7. Jh., Stuttgart, 2002, 341). A mennybemenetel ősi templomának helyén ma egy mecset áll a megkövült lábnyom fölött, hiszen a muszlimok is vallják Jézus mennybemenetelét. Így olvashatjuk a Koránban: Jézust, a Messiást, Mária fiát, … Allah magához emelte (4. szúra 157-158).

Mit jelent Urunk mennybemenetele? Ahhoz, hogy ezt megérthessük, Jézus mennybemenetelét bele kell helyeznünk az ún. „Jézus-esemény” történéseibe.

Jézus halála a kereszten nem „látszat” halál volt, hanem, mint ember valóságosan meghalt. Jézus földi életét visszaadta az Atyának. „Atyám, kezedbe adom lelkemet” – imádkozta (Lk 23, 46).

A halálban elválik az ember teste és lelke. A test meghal, ám a lélek halhatatlan. Jézus testét sírba helyezték, és ott nyugodott, míg harmadnap hajnalán föl nem támadt. Feltámadása előtt a lelke felkereste az ősszülőket az „alvilágban”, vagy ahogyan a hitvallásban imádkozzuk „alászállt a poklokra”, ahol az ősatyák várták a megváltás napját. „Kézenfogva életre kelti őket”, hogy majd dicsőséges feltámadásával megnyissa számukra a mennyország kapuját.(vö. Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára, Imaórák Liturgiája, II., 408-409).

Feltámadásakor Jézus teste is halhatatlan, romolhatatlan életre támadt. A Feltámadott Úr nem hal meg soha többé. Az, hogy negyven napon keresztül megjelent azoknak, akik kereszthalála előtt vele voltak, erre azért volt szükség, hogy bizonyosságot adjon feltámadásáról. De mit is akar ma nekünk dicsőséges mennybemenetelével tanítani? Ezzel az eseménnyel megszűnt Jézus látható földi jelenléte. Látszólag elmegy és elhagy minket. A valóságban azonban ígérete szerint jelen maradt Egyházában, köztünk maradt, bűnös emberek között, amint ezt az ígéretet a mai evangéliumban hallhattuk: én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.