Húsvét 4. vasárnap, 2008. április 13.

Jn 10, 1-10 

 

  „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Vannak jelképek, szimbólumok, melyeket senkinek sem szükséges megmagyarázni. Ezek közé az ősi szimbólumok közé tartozik az ajtó, a kapu képe. Ezek a nyílászáró szerkezetek megtiltják vagy éppen megengedik egy zárt területről való távozást vagy belépést. Ezt magyarázta meg nagyon is érthető módon Mindszenty bíboros, amikor már Felsőpetényben, az Andrássy-kastélyban tartották fogságban. Politikai okokból szívesen visszaengedték volna székvárosába, Esztergomba, de ehhez bizonyos nyilatkozatokat alá kellett volna írni. A feltételeket ismertető küldöttnek a prímás kijelentette, hogy nem hajlandó semmit sem aláírni, csak szabad emberként. A vele alkudozni próbáló személynek, utalva arra, hogy nem egy börtönben tartják fogva, hanem egy kastélyban, cinikus válasza ez volt: „Hogy mondhat ilyesmit! Hiszen maga szabad ember!” „Igen? – kérdezett rá a hercegprímás egy géppisztolyos őrökkel őrzött kerítésre és kapura mutatva – akkor miért van ez a kerítés ott?” „Na de kérem! – háborodott föl a beszélgetőpartner – Hiszen az esztergomi palotája is kerítéssel van körülvéve, és nagy kapuja is van!” „Az igaz – válaszolt az annyit megkínzott és meggyötört főpap –, csakhogy az nem a bennlevők, hanem a kinnlevők miatt van.”

 Jézus azt mondja, hogy ő a kapu. Ám nem egy börtön kapuja, amelyen át a rabok nem léphetnek a szabadba, nem egy reprezentatív épület kapuja, amelyen át csak kiválasztott emberek léphetnek be… Akkor minek a kapuja? A katolikus Egyháznak, vagyis annak az akolnak a kapuja, amelynek bárányait Péterre bízta (vö. Jn 21, 15-23). A szabadság kapuja, amelyen át juhai korlátozás nélkül „ki-be járnak”. Ez a ki-be járkálás azonban nem egy céltalan mászkálás! Az evangéliumban hallottuk: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül … és legelőt talál.”

 

 Gyakran halljuk manapság az állásfoglalást: „Isten igen, Egyház nem!” De mit is várnak az Istentől? Hogy üdvözüljenek? Ha igen, úgy megpróbálják előírni Istennek az üdvösség útját? Megszabni a kaput, amelyen át ők el akarnak jutni az üdvösségre? Karthágói Szent Ciprián azt írja: „Salus extra ecclesiam non est – vagyis – az Egyházon kívül nincs üdvösség” (Ciprián, Levelek 73, 21,2). Hogyan értsük ezt? Szent Pál így ír kedves tanítványának, Timóteusnak: „egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért” (vö. 1Tim 2, 5-6). Róla mondja Szent Péter a Nagytanács előtt: „Nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4, 12). Érthető tehát, hogy elengedhetetlenül szükséges az üdvösséghez, hogy mindenki elfogadja az Egyház által hirdetett feltámadott Jézus Krisztust. Jézus kifejezetten meghirdette a hit és a keresztség szükségességét, egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen, mint ajtón át lépnek be az emberek. 

 

 Isten terve, hogy minden ember üdvözüljön. Ám miként lehetséges ez, hiszen az emberiség több, mint a fele, sőt nagyobb része, nincs megkeresztelve és nem is ismeri Jézust? A katolikus Egyház azt tanítja nekünk, „Isten azokat is, akik önhibájukon kívül nem ismerik az evangéliumot, egyedül általa ismert utakon elvezetheti a hitre, mely nélkül lehetetlen neki tetszeni” (Ad Gentes 7).

 

Hamis lenne, ha az elmondottakból arra a következtetésre jutnánk, hogy akkor nyugodtan elhagyhatjuk az Egyházat, hiszen Isten más úton is üdvözíthet minket. Szent Ágoston szavaival szeretném befejezni ezt a rövid elmélkedést: „Qui creavit te sine te, non iustificabit sine te. – Aki megteremtett téged megkérdezésed nélkül, ugyan nem üdvözít hozzájárulásod nélkül!” (Ágoston, Ad Johannes).