Homília

Bécs, 2007. november 25.

C év – Krisztus, a mindenség királya

Lk 23, 35-43

A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" - mondták. Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya." Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is. A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat. Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban." Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

Az evangéliumi esemény a Golgotán zajlott. A Golgota jelentése: „koponya”. A hely nevének eredete vitatott. Egyesek szerint a formájáról kapta a nevét. Szent Jeromos azon a véleményen van, hogy ez volt a város falain kívüli nyilvános vesztőhely. Ezt többen elképzelhetetlennek tartják, mert nem valószínű, hogy a főtanács egy tagja a vesztőhely közelében tartsa a leendő sírboltját. Egy harmadik, egy zsidó hagyomány szerint a hely onnan kapta nevét, hogy itt volt Ádám eltemetve. Ma a XII. stáció ezüstkeresztje alatt találjuk az un. Ádám-kápolnát. A kápolnában a sziklafalba vésett üregben látható egy koponya alakú megkövesedett képződmény, amelyet Ádám koponyájának mondanak. Eszerint Krisztus vére a szikla hasadékon át lecsorgott Ádám koponyájára, és így fizikailag is jelezte a megváltást és annak egyetemes voltát (vö. Gerhard Kroll, Jézus nyomában, Budapest 1982, 463).

A zsidó törvények szerint előírás volt, hogy a halálra ítélés okát és a tanúk nevét kihirdették. Kikiáltó ment a kivégző menet élén és fennhangon hirdette: N-t, NN. fiát megkövezésre viszik, mert bűnösnek találták ezért vagy azért, amire tanúk X és Y (Talmud, Sanh 6,1). Még az utolsó pillanatban is lehetőség volt arra, hogy az elítélt javára újra kezdjék az eljárást, amint ezt Zsuzsanna történetéből is tudjuk (vö. Dán 13,49). Jézust a római helytartó ítélte halálra, az ítélet okát nem kikiáltó tudatta a néppel, hanem Pilátus rendelkezése értelmében a keresztre szegezett felirat: Názáreti Jézus, a zsidók királya (Jn 19, 19). Itt nem hogy új ítéletre, de még a felirat megváltoztatására sem volt lehetőség. A nép vezetői tiltakoztak Pilátusnál a felirat miatt és kérték: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok (Jn 19, 21). Pilátus keményen elutasította a kérést: Quod scripsi scripsi – Amit írtam, azt megírtam (Jn 19, 22). A héber, latin és görög nyelvű felirattal a három világváros, Jeruzsálem, Róma és Athén hirdette meg a Názáreti Jézus királyi mivoltát (vö. Fulton J. Scheen, Leben Jesu, Freiburg i.Br., 1961, 438-439).

Az elmondottakból láttuk, hogy a Názáreti Jézus esetében az emberiséget megváltó Messiás királyról van szó. A zsidók magukat izraelitáknak nevezték, míg az idegenek az izraeliták megjelölésére a zsidó szót használták. Olvassuk a Szentírásban, hogy a három bölcs így kutakodott Jézus után: Hol van a zsidók újszülött királya? (Mt 2, 2) Kihallgatásakor Pilátus is ezt kérdezi Jézustól: Te vagy a zsidók királya? (Mt 27, 11) Az amnesztia törvényre hivatkozva Pilátus így tette fel a kérdést a tömegnek: Az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát? (Jn 18, 39) Ugyancsak ezzel a megnevezéssel gúnyolták őt a római katonák is: Üdvözlégy zsidók királya! (Mt 27, 29) Végül hallottuk a mai evangéliumban, hogy a rómaiak által készített fejtáblára is ez a felirat került: Názáreti Jézus, a zsidók királya.

Ám a főpapok és az írástudók pontosan tudták, hogy itt nem egy politikai trónkövetelőről, nem egy nép törvényes vagy törvénytelen királyáról van szó. Amikor ők gúnyolódnak a kereszt tövében, ők a teológiailag precíz kifejezést használják: A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk! (Mk 15, 32). Izrael királya titulus tehát a Messiásnak, az emberiség Megváltójának jár ki. Vagyis akit ma ünneplünk, nem egy csoda rabbi, aki képes leszállni a keresztről, amelyre felszegezték; nem egy kicsiny közel-keleti ország uralkodója, aki harcba vezeti népét a rómaiak ellen; akit ma ünneplünk, az a Názáreti Jézus, a Pantokrátor, a mindenség királya és az emberiség Megváltója.

Imádunk Téged Krisztus és áldunk, mert szentkereszted által megváltottad a világot.