Homília

Bécs, 2008. január 01

A év – Szűz Mária Isten Anyja

Lk 2, 16-21

Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

VI. Pál pápa a Szűzanya szerepéről szólva ezeket mondta: „Elismerjük és tiszteljük őt, mint Istennek és a Megváltónak igazi anyját…” (KEK 963). Szent Ágoston hozzáteszi: „ő valóban anyja Krisztus tagjainak is” (vö. LG 53).

A liturgia az esztendő első napját az Istenszülőnek szenteli. Az első századokban a keresztények sokat foglalkoztak a kérdéssel: vajon Jézus csak ember volt vagy csak Isten? És ha Isten is volt, meg ember is, akkor milyen viszonyban volt ez a kettő egymással? A sok vitát 431-ben az efezusi zsinat zárta le, amikor kijelentette a katolikus tanítást: Jézus egyszerre Isten és ember (DS 253), minek következtében a Szent Szűz Istenszülő (DS 252). Feljegyezték, hogy az ujjongó nép fáklyás körmenetben kísérte szálláshelyükre a püspököket.

De mi áll ennek a tanításnak a hátterében? A Szentírás többször utal Jézus valóságos emberi mivoltára. A názáretiek, hallva Jézus tanítását, csodálkozva kérdezgették maguk között: „Honnan van ennek a bölcsessége és a csodatevő ereje? Nem az ácsnak a fia?” (Mt 13,54). Joggal, hiszen az angyal utasította Józsefet, hogy vegye feleségül jegyesét, Máriát. „József felébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét…” (Mt 1, 24). Márpedig Izraelben is elismert jogelv volt, hogy Mater semper certa est, pater est, quem nuptiae demonstrant vagyis az anya mindig biztos, az apa pedig az, akit a házasság ténye annak mond.”

Másrészt, amikor az angyal hírül adta Jézus születését, kétszer is hangsúlyozta, hogy a születendő gyermek a Magasságbeli Fia, az Isten Fia lesz (vö. Lk1, 31-35). Isten Fiának vallotta őt az apostoli testület nevében Péter is, amikor Jézus megkérdezte tőlük: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Kérdésére először ezt a választ kapta: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Az Úr nem elégedett meg a válasszal és tovább kérdezett: „És ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”.

Ne elégedjünk meg azzal, hogy ma a Szűzanyát, mint Istenszülőt ünnepeljük. Használjuk ki az alkalmat és ünnepeljük a saját istengyermekségünket is. Talán nem szükséges hosszan fejtegetnem, hogy emberi életem szüleim szeretetéből fakadt. Istengyermeki mivoltom forrása is a szeretet. Egyszerű szavakkal szól erről Szent János apostol, amikor ezeket írja: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.

Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk.”

Félelmetes, hogy még nem világos, hogy mik leszünk! Ám van egy biztos kapaszkodónk. Forduljunk az esztendő kezdetén bizalommal Szűzanyánkhoz, és kérjük az ősi imádság szavaival:

Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.