Homília

Bécs, 2007. november 11.

C év - évközi 32. vasárnap

Lk 20, 27-38

Elé járultak néhányan a szaddúceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik:: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.”

Az evangéliumi első mondata rögtön rámutat, hogy miről szól a mai evangélium. A feltámadásról.

A Talmud elmondja, hogy olyan tanítok esetében, akik olyasmit cselekedtek vagy tanítottak, amit a Tora halállal rendel büntetni, a hallgatók közé ügynöknek két, a Szentírásban járatos embert küldtek, hogy figyeljék meg mit tanít az illető, és eljárás esetén vállalják a tanúk szerepét (vö. Strack - Billerbeck, Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch, I., München, 1961, 38-39). Vagyis nem újdonság, hogy Hitler és a hozzá hasonlóak lehallgató embereket küldtek a templomokba. Ám Jézus korában ezek a vallásban járatos szakemberek voltak. Ilyen ügynökök lehettek az evangéliumban szereplő szaddúceusok is. A szaddúceusok feltétel nélkül követték a Tórát, Mózes írott törvényét (vö. Gerhard Kroll, Jézus nyomában, Budapest, 1982, 248). A „megkérdezték tőle” kifejezés nem egyszerűen annyit jelent, hogy általánosságban egy kérdést tettek föl neki, hanem annyit jelent, hogy egy válaszadásra, értelmezésre felhatalmazott Mesternek, rabbinak a Torával kapcsolatos kérdésben eligazítását kérték (David Stern, Kommentar zum Jüdischen Neuen Testament I., Holzgerlingen, 1996, 128).

Amint hallottuk a feltett kérdés a Torában szereplő micvára, a levirátus törvényére, a sógorházasságra vonatkozott. A levirátus törvényének lényege, ha egy férfi meghalt utód nélkül, a testvérének feleségül kellett venni az özvegyet és utódot támasztani a testvérének. A levirátusi házasságból született első fiú ugyanis az elhunyt fiának számított. Ha sógor vonakodott testvére nevét fenntartani Izraelben, akkor egy megalázó szertartáson kellett keresztülmennie (vö. MTörv 25, 7-10). Ma Izraelben a legfőbb rabbinátus előírja ugyan az elutasítás megalázó szertartását, ezzel szemben tiltja a levirátusi törvény betartását.

Jézus a szaddúceusok által feltett kérdésre egyszerűbben válaszolhatott volna a próféták szavaival (Ezekiel 37, Izaiás 26,19 stb.), mégis a Kivonulás könyvéből vette a választ (Kiv 3,6), mert a szaddúceusok előtt csak a Tórának volt tekintélye. Urunk válaszának lényege, az amit az Apostoli hitvallásban így imádkozunk: hiszem a test föltámadását és az örök élete. Ehhez magyarázatot is adott, amikor elmondta, hogy akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba, azoknak az élete az angyalokhoz hasonlít majd. Vagyis nem házasodnak többé.

A szaddúceusok nem hittek a feltámadásban. De hittek az örökéletnek abban a formájában, hogy az emberek utódaikban élnek tovább. Ez volt a levirátusi törvény lényege is. Fenntartani a testvér nevét Izraelben, amíg a Messiás el nem jön. A muszlimok a továbbélést a Paradicsomban képzelik el. A nagy keleti vallások úgy képzelik, hogy az ember újjászületéssel visszatér (reinkarnáció) a földi életbe. Vagyis nem örökéletről van szó, maximum, amíg a Földön lehetséges az élet. Ezzel szemben mi keresztények hisszük, hogy Jézussal és Jézusban a saját testestünkben új, a Földtől, a tértől és az időtől független örökéletre fogunk feltámadni.