Homília

Bécs, 2007. október 28.

C év - évközi 30. vasárnap

Lk 18, 9-14

Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.

A farizeus így imádkozott magában: Kétszer böjtölök hetenként. A böjt az ételről vagy az ételek bizonyos fajtájáról való lemondás. A böjtölés egyaránt hasznos mind testi, mind lelki szempontból. A böjt a legtermészetesebb módja az emberi test méregtelenítésének. Lelki szempontból a böjt hasonló következménye: a lélek méregtelenítése. Az így méregtelenített lélek könnyebben veszi fel a harcot a gonosz lélek kísértésével, ahogy Üdvözítőnk tanítja: Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel (Mk 9, 29).

Jézus korában a böjtnek kétféle gyakorlata volt. Az előírt böjtök és a szabadon felvállalt böjt. Előírt vagy hivatalos böjt volt az engesztelés napján (jom kippur) és ha az országos szükség idején böjtöt rendeltek el. A böjt másik fajtája, a szabadon felvállalt böjtnek általában hétfőre és csütörtökre kellett esni. Azért választották ezt a két napot, mert ezek nem érintkeznek a szombattal és nincsenek egymás mellett, ami azért fontos, nehogy a hosszú koplalás miatt elgyengüljön az ember. A szabadon felvállalt, privát böjtölés a jámborság jele volt. Így érthető, amit a farizeus mondott: kétszer böjtölök hetenként. Hétfőn és csütörtökön. Ha valakiről azt mondták, mint Rabbi Cadoq-ról mesélik, hogy 40 évig böjtölt, azt úgy kell érteni, hogy negyven esztendőn keresztül hétfőn és csütörtökön böjtölt (StrackBillerbeck, Kommentar zum Neuen Testament II/242-243). Keresztény őseink is gyakorolták a böjtöt. Az ősegyházban a Didaché (A tizenkét apostol tanítása) a hétfői és csütörtöki böjt helyett a szerdai és pénteki napokat ajánlja böjtölni (8,1), talán hasonló meggondolásból, mert nem érintkeznek a vasárnappal és nincsenek egymás mellett.

Jézus maga is gyakorolta a böjtölést. Működése kezdetén, keresztsége után a Lélek kivitte őt a pusztába, ahol negyven nap és negyven éjszaka böjtölt (Mt 4, 1-2). A pusztába vonult vissza. Nem ország-világ szemeláttára böjtölt. Ezt tanácsolja követőinek is: Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. (Mt 6, 17-18).

Az Egyház követi Mesterét. Parancsai között a negyedik előírja: az Egyház által meghatározott napokon tartózkodj a húseledeltől és tartsd meg a böjtöt (Kompendium 432). Az Egyházi Törvénykönyv alapelvként előírja húsevéstől való tartózkodást az év minden péntekjén (vö. CIC 1251. kán.). A Magyar Püspöki Kar úgy rendelkezett, hogy Magyarországon szigorú böjt van hamvazószerdán és nagypénteken, hústilalom a nagyböjt minden péntekén. A többi pénteken is érvényes a hústilalom, azzal a könnyítéssel, hogy szükség esetén az irgalmas szeretet, illetve a jámbor áhítat valamely gyakorlatával kell a bűnbánati napot megtartani (MKPK 1966. XII.13).

Mindenkitől lehet tanulni valamit, így a farizeustól is.