Karácsony (2009. december 25.)

Lk 2, 1-14 
 

Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják  össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket." Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!" 

     Mivel az evangéliumban elhangzott történetet életében mindenki sokszor hallotta, amikor ma újra hallotta, bizonyára arra gondolt, minek kell ezt állandóan ismételgetni? A pap minden évben ugyanarról beszél. De hát ez egész természetes. Már Szent Péter apostol megírta, hogy nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését (2Pét 1, 19). Érthető tehát, hogy a karácsonyi hír 2000 év óta ugyanarra a tényre épül: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek …”. 

      Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején  őrizték nyájukat. Az örömhírt először a pásztorok hallották, ám igazából nem csak nekik, hanem minden embernek szólt és szól. Amikor ugyanis az angyal közli, hogy Íme, nagy örömet adok tudtul nektek rögtön hozzáteszi és … az egész népnek. Nem csak a templomba járóknak szól az örömhír, hanem azoknak is, akik közömbösségből vagy napjaink keresztényüldözésétől befolyásolva nagy ívben elkerülik Isten házát. 

      Egy hírrel szemben támasztott követelmény, hogy legyen rövid, tömör, világos és tárgyilagos. Egy kishír négy kérdésre ad választ: Mikor? Hol? Kivel? Mi történt? Az első kérdésre az angyal tömör választ ad: Ma. Mi már nevet adtunk ennek a mának: karácsony. A történet Dávid városában, Betlehemben játszódik le. Az Augusztus császár által elrendelt összeírás miatt itt tartózkodott a Szűzanya és Szent József. Magát az eseményt így mondja el az angyal: megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr …  

      A hírben szerepel egy kis részeshatározói bővítmény, t.i. megszületett nektek. Ez a, hogy nektek arra utal, hogy itt egy ajándékról van szó. Szeretetből fakadó ajándékról. Később Jézus megmagyarázta Nikodémusnak, hogy mi is történt. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Ez a szeretet a magyarázata annak, hogy miért is Megváltót küldött nékünk az Isten. Az angyalnak nem kellett hosszan magyaráznia, mit értsenek a pásztorok a Megváltó alatt. A Messiás fogalmát minden gyermek ismerte Izraelben. A különböző szövetségekkel kapcsolatban, amelyet Isten az üdvösségtörténete folyamán az emberiséggel kötött, pl. a Noéval, Mózessel vagy akár Dáviddal, mindig elhangzott a messiási ígéret. A nektek tehát annyit jelent, hogy nekünk váltotta be Isten azt, amit a régieknek ígért. 

      Az örömhírt, hogy Isten szeret minket, az örömhírt, hogy Beteljesedett az idő, az örömhírt, hogy megszületett a Megváltó, ezt nem lehetett tömegkommunikációs eszközökre rábízni. Biztos, hogy valami csalafinta dolog derült volna ki belőle. Érthető tehát, hogy Isten, ezt az egyedülálló örömhírt a mennyei hírügynökségre bízta. Ez a mennyei hírügynökség nem csak az örömhírt adta tovább, hanem azt is, miként szerezhet erről bizonyságot a hallgatóság. Nem valami komplikált módszerről van szó, hanem egy egyszerű, kézzelfogható dologról. Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket. 

      Az egy tanú, nem tanú jogbölcsesség már szerepelt az Ószövetségben is, amikor is Mózes előírta, hogy legalább két tanú egybehangzó vallomása bizonyítsa a dolgokat. Az Újszövetségben Jézus az, aki kijelenti, hogy mellette nem csak az Atya hangja: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok, nem csak Keresztelő Szent János vallomása: Íme az Isten báránya, hanem csodálatos tettei is hitvallást tesznek. Nos, a mennyei hírügynökség előtt sem volt idegen ez a szabály. Éppen ezért Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"