Homília

Bécs, 2007. október 14.

C év - évközi 28. vasárnap

Lk 17, 11-19

Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak." Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?" Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”

Boldog Damian de Veuster (1840-1889) a Havai szigetvilághoz tartozó Molokai szigetén, a száműzöttek apostolaként adta életét a leprásokért. A neves ifjúsági író, Wilhelm Hünermann „A száműzöttek apostola” című regényét egyszerűen nem lehet letenni (OMC kiadó, Bécs, 1896). Nem is csodálom, hogy 2005-ben Belgiumban Damian atyát választották meg „minden idők legnagyobb belgájának.” Noha Molokai szigete ma már az üdülök paradicsoma és a lepratelepre csak a régi temető emlékeztet, ám ez nem jelenti azt, hogy máshol, szerte a világban már csak szállodaigazgatókra, mesterszakácsokra és pincérekre lenne szükség, és nincs többé szükségünk boldog Damian de Veuster féle hősökre. A lepra és egyéb betegségek még mindig ott grasszálnak a világ nyomortanyáin. A lepra fertőző betegség, amelynek kórokozóját 1873-ban egy Armauer Hansen nevű norvég kutató fedezte fel. Gyógyítani mindmáig nem tudják.

A lepra Palesztinában gyakran előforduló betegség volt. Ezt nem csak az Újszövetségben többször előforduló csodálatos gyógyítások bizonyítják, de a szigorú törvények is, amelyekről az Ószövetségi Szentírásban olvashatunk (Lev 13 és 14).

A mai evangéliumban tíz leprásról van szó, akik Jézus segítségét kérték. A Szentírásban a leprásokat nem egészségügyi okokból különítették el a közösségtől. A Talmud magyarázata szerint az ember 50% vízből és 50 % vérből áll. Amíg erényes életet él, addig ez egyensúlyban van. Ha azonban vétkezik akkor vagy a víz lesz több benne és így vízkoros lesz (ödéma), vagy a vér lesz több benne és ellepi a lepra. A leprás erkölcsi értelemben tisztátalannak számított és ezért el kellett különíteni a közösségtől. A papok dolga volt megállapítani, hogy a beteg visszatérhet-e a közösségbe vagy sem. Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak. – küldi őket Jézus. Útközben észrevették, hogy meggyógyultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki.

Próbáljunk ma ettől az egy idegentől tanulni.

Az első, amit megtanulhatunk, hogy a szükségben nem szabad elkeseredni és feladni. Jézushoz kell fordulni. Maga a Szentírás tanácsolja: Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van (Iz 55, 6). Ezt tette a többiekkel együtt az idegen: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!

Erre csak az alázatos ember képes, aki felismeri gyengeségét és ismeri Jézus tanítását: nélkülem semmit sem tehettek (Jn 15, 5). A gőgős önerejében bízik.

Továbbá fontos a türelem. Ne én akarjam megszabni az Úrnak, hogy mit kell tegyek, mint tette Naamán, amikor felháborodott Illés próféta tanácsára, mondván mennyivel jobbak Damaszkusz folyói, mint Izrael vizei (2 Kir 5, 12).

Másodszor: megtanulhatjuk ettől a szamariai embertől észrevenni, hogy segített. Isten nem mindig úgy segít, ahogy mi elképzeljük. Ezt világosan megüzente nekünk Izaiás próféta útján: A ti gondolataitok nem az én gondolataim és a ti utaitok nem az én utaim (Iz 55,8).

Harmadszor: visszatérni hozzá és megtanulni az idegentől hálát adni. Régi mondás, hogy ha valakiről azt mondják, hogy hálátlan, akkor minden rosszat elmondtak róla.

Végül: Istenbe vetett bizalommal felállni és indulni a jövőbe.