Homília

Bécs, 2007. szeptember 30.
C év - évközi 26. vasárnap
LK 16, 19-31


Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Õ azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek."

Már hallottunk a két testvérről, az elmúlt vasárnap, egy gazdag emberről és a hűtlen intézőjéről, s ma ismét két, egymással ellentétes személyről szól az evangélium. Egy gazdagról, aki nap-nap után fényes lakmározásokkal múlatja az időt, és egy Lázár nevű szegény emberről, aki a gazdag kapujánál ül, nincs mit ennie, de orvosra sem futja.
A kép ismerős. Ha körülnézünk Európában úgy tűnik, mintha Jézus a mi korunkról beszélne. Milliomosokról, akik milliókat harácsolnak össze, dőzsölnek a jólétben, helikoptereken röpködve járják a világot és szegényekről, akiket munkájuk után járó nyugdíjuktól is megfosztanak, kukákban keresik napi betevőfalatjukat, kuruzslással próbálják gyógyítani betegségeiket, mert nincs pénzük gyógyszerre, kórházi napidíjra, igaz kórház sem nagyon van, ahová 285 forintos villamosjeggyel elmehetne.

Már a zsoltáros sem értette ezt az igazságtalanságot. A 73. zsoltárban így panaszkodik: Lábam majdnem megtántorodott, lépteim csaknem ingadozók lettek. Irigység fogott el a gonoszakkal szemben, látva, mily jól megy soruk a bűnösöknek. Nem gyötri őket a szenvedés, testük egészséges és erővel teli. A halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem ismerik. A gőg úgy övezi őket, mint lánc a nyakat, s mint a ruha, fedi őket az erőszak. A gonoszság a hájukból nő ki, s a szívükből csap ki az álnokság. Gúnyolódnak, s gonosz minden szavuk, hetykén fenyegetőznek hatalmukkal. Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön. S népem fut utánuk, mohón szürcsöli áradó vizüket.

Nem szabad megállni az előbb leírt képnél, mint ahogy Jézus is folytatja a történetet. A Szentatya megállapítja a gazdagokról: Megragadtak a barmok perspektívájánál. Elveszítették az emberi perspektívát (Benedikt XVI, Jesus von Nazareth, S. 254). Az Értelmező Szótár szerint a „perspektíva” annyit jelent, mint jövőkép, kilátás, remény.

A gazdag sorsa reménytelenné vált. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. És ez az állapot többé nem változik meg, hiszen köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.

Ki ad nekünk reményt és jövőt? Az, aki visszatért a halálból és ezzel bátorította szegény és üldözött egyházát: „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” Jn 16, 33.