Húsvét 2. vasárnapja (2009. április 19.)

Jn 20,19-31 

Én Uram, és Istenem! 

     Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!" E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad." A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!" De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!" Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!" Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek." Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében. 

      A Torában azt olvashatjuk, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot és a hetedik napon, a szabbat napján, Isten megpihent. A szabbat jelentése a „hat hétköznapot követő pihenőnap”, a legszentebb nap. A szombat a Nap lenyugvásával köszönt be és a szombat esti három csillag megjelenéséig tart. A három csillag megjelenésekor kezdődik a hét első napja, a vasárnap. Az evangélista is a hét első napjáról tesz említést, ugyanis a zsidó nyelvben csak a szombatnak van saját neve, a hét többi napjait számokkal jelzik: első nap, második nap, stb. Ami a mai evangéliumban Szent János elmesél, az a hét első napján, vasárnap történt. 

      A mikor után önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy hol történt mindez, azaz hol voltak a tanítványok? Elég általános választ kapunk: ahol együtt voltak. Na jó, de éppen erre lennénk kíváncsiak, hogy hol voltak együtt? Egy biztos, hogy Jeruzsálemben, a mai Óváros területén. Ezen belül bizonyára nem vagyunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az Utolsó Vacsora termében. Nem valami szabadtérről van szó, hiszen a szeretett tanítvány, aki ugyancsak jelen volt megjegyzi, hogy a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Teljesen hamis állítás lenne, hogy „íme ez is egy antiszemita kijelentés”. A tanítványok mind zsidók voltak. A zsidó alatt itt azokat kell érteni, akik Jézus eljövetele óta is még egy Messiás eljövetelére várnak. Tehát nem a származásukra vonatkozik a „zsidó” jelző, hanem a vallásukra. 

      Az Úr köszönti övéit: „Béke veletek!” Mi megszoktuk, hogy ezt a köszöntést a liturgiában használjuk. De a Szent Földön ma is megszokott köszöntés: Sálom! Béke veled vagy veletek! Az apostol elmondja, hogy a Feltámadott e szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Ha ezeknek a szavaknak tartalmát mai megszokott szavakkal szeretnénk visszaadni, akkor azt mondhatnánk, hogy megmutatta identitását, bizonyította személyazonosságát. 

     Majd így folytatta az Úr: Vegyétek a Szentlelket! Biztos, hogy ezekre a szavakra minden szentírásos ember felkapja a fejét. Nem ezt tette a Teremtő, amikor földből megformálta az embert és belé lehelte az élet leheletét? Most, hogy egy új világot teremtett, rájuk lehelt és átadta nekik legnagyobb húsvéti ajándékát: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. 

      Az evangéliumi szakasz második részét számtalan művész próbálta megörökíteni. Szent Tamás, amint az feltámadott Úr előtt térdel és megvallja: „Én Uram, és Istenem!" Legyen ma nekünk is ez a köszöntő szavunk az Oltáriszentségben közöttünk maradt Úrnak: „Én Uram, és Istenem!"