Homília

Bécs, 2007. szeptember 16.
C év - évközi 24. vasárnap
Lk 15, 1-32

A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.
Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat! – Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

A Szentatya A názáreti Jézus c. könyvében azt írja, hogy „A tékozló fiú története” néven közismertté vált elbeszélés talán a legszebb példabeszéde Jézusnak. Ámbár nevezhetnénk a példabeszédet úgy is, hogy „A jóságos atya története”, de a legtalálóbb mégis az lenne, ha „A két testvér története” címet adnánk a példabeszédnek. Ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy a mai evangéliumban elhangzott példabeszédek címzetteinek két csoportját akár a két testvérnek is nevezhetnénk, a vámosok és bűnösök valamint a farizeusok és írástudók. A tékozló fiú történetét maga Jézus ezekkel a szavakkal kezdi „Egy embernek volt két fia” (15, 11), mintha ezzel az elbeszélés címét adná meg.

Bizony hosszúra nyúlna, ha lépésről lépésre elemeznénk a csodálatos példabeszédet. Elégedjünk hát meg azzal, hogy kiragadunk egyetlen gondolatot és abból levonjuk magunknak a jövő hétre szóló következtetést. A magam részéről azt a részt választottam, amikor a fiatalabb fiú kéri az apját „Apám, add ki nekem az örökség nekem járó részét!”

Igazából egyelőre semmi sem jár neki. A zsidó törvények értelmében egy apa vagy végrendeletileg, vagy ajándékozás útján juttatta javait a gyermekeinek. Mivel az apa még élt, hagyatékról még nincs szó, az ajándékozás esetében pedig nem beszélhetünk járandóságról. A fiatalabbik fiú csak az apa nagylelkűségének köszönhette, hogy kapott az apja vagyonából. Pedig az apa biztos el tudta képzelni, mit is akar a fia csinálni, ám megadta neki a szabadságot. Az apa úgy járt el a fiával, mint Isten velünk, hiszen a szabadság „Istentől kapott készség arra, hogy cselekedjen vagy ne cselekedjen, ezt vagy azt tegye, s ezáltal önként megfontolt cselekedeteket hajtson végre” (Kompendium nr. 263).

És miként használja most ki a fiatalabb fiú a szabadságát? „Elment egy távoli országba.” Az egyházatyák az atyai házban Isten világát látták, míg a távoli országban az Istennel és Egyházával való belső szakítást vélték felismerni. A fiatalabb fiú ki akarja élni a szabadságát, élvezni akarja az életet. Azt a bizonyos, a Szentatya által „radikálisnak” nevezett szabadságot akarja élvezni és csak magának élni. A pápa hozzáteszi, hogy véleménye szerint nem nehéz felismerni korunk lázadását Isten, Isten törvényei és az Egyház ellen.

Az elbeszélésből tudjuk, hová vezetett az ifjabbik fiú liberális gondolkodása és viselkedése. „Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki.” És hová fog vezetni a mi liberális gondolkodásunk és viselkedésünk? Ugyan a régiek bölcsessége érthetően tudtunkra adja: „Az okos ember a más kárán tanul, az ostoba a magáéból, ámbár néha még abból sem.”