Nagyböjt 5. vasárnap (2009. március 29.)

Jn 12, 20 - 33 

Az én órám 

Azok között, akik fölmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából volt, és kérték őt:» Uram, látni szeretnénk Jézust!«Fülöp elment és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp elmentek, és szóltak Jézusnak. Jézus ezt felelte nekik:» Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!«Erre szózat hangzott az égből:» Már megdicsőítettem, és újra meg fogom dicsőíteni.« Az ott álló tömeg, amely ezt hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt. Mások így szóltak:» Angyal beszélt hozzá.« Jézus azt felelte:» Nem miattam hangzott el ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most e világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.«Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. 

      Térben és időben élünk. A nap az időmérés egy egysége. Egy óra a nap huszonnegyed része. Noha minden óra 60 percből áll, mégis vannak életünkben órák, amelyek fontosabbak, és vannak órák, amelyeket a mindennapokban egyszerűen leélünk. „Mindennek megvan az órája – olvashatjuk a Prédikátor könyvében –, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt.” Majd így folytatja a szent író: „Van ideje a születésnek és a halálnak” (3, 1). Ez a két legfontosabb órája az életünknek. Az első óráról nem sokat tudunk, legfeljebb, amit nekünk elmondtak. Ezért mondhatjuk, hogy életünk legfontosabb órája a halálunk órája, amiért a Szent Szűz közbenjárását is hangsúlyozottan kérjük: „Imádkozzál érettünk … most és halálunk óráján.” Persze „Azt a napot és órát nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya” – figyelmeztet Jézus (Mt 24, 36). Ezért – tanácsolja az Úr – „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25, 13). 

      Életünk első óráit nem voltunk képesek értékelni. Ezért mondhatjuk, hogy életünk legfontosabb órája a halálunk órája, amelyet azonban nem ismerünk előre, és az apostolok kíváncsiskodására az Úr így válaszolt: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya”(Mt 24,36). Ezért is tanácsolja az Úr: „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13). Ha – amint reméljük – még messze van ez az óra, ettől függetlenül a jelentősége vitathatatlan. Ez lesz az óra, amikor semmiféle hamisság többé már nem lesz, hanem a teljes igazságban Isten elé állunk. 

      Így hát érthető, hogy minden embernek fontos az „ő órája”, de miért beszélünk az Úr órájáról, miért olyan fontos számunkra az ő órája? Jézus többször említi az „én órám”-at.  Rögtön nyilvános működésének kezdetén, Kánában, a Szűzanya  szavaira így válaszolt: „Még nem jött el az én órám” (Jn 2, 4). Amikor a templomban tanított – írja Szent János evangélista – senki sem mert kezet emelni rá, „mert még nem jött el az ő órája” (Jn 8, 20). A mai evangéliumban azonban éppen azt magyarázza az apostoloknak, hogy „Eljött az óra…” Jézus „órája” a halálának az órája. Egy nagyon fontos óra, ezért az óráért jött közénk. Az Utolsó Vacsorán még egyszer hangsúlyozta: „Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek” (Jn 16, 4). 

      A halálának órája egyúttal az az óra, amikor az Emberfia megdicsőül. Így is mondja a mai evangéliumban: „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön.” Nem csak egy történelmi eseményről van szó. Az ő órája napjainkra is kihat, és a „mi óránk” belekapcsolódik ebbe a megdicsőülésbe, mert amint hallottuk: „ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.”  

      Így érthető, hogy számunkra, hívő keresztények számára a halál órája nem egy borzalmas vég, nem a megsemmisülés, hanem a megdicsőülés órája, a győzelem órája azok fölött, akik azt képzelik, halálunk órájában legyőztek minket. A nagyböjtben erre a megdicsőülésre kell felkészülnünk. A nagyböjt kezdetén az Egyház emlékeztet minket: „Emlékezz meg ember arról, hogy porból vagy és porrá leszel!” Igaz, egyesek – jóváhagyott szöveggel – inkább a márki evangélium szavaival szolgáltatják ki a szentelményt: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” Teszik ezt azért, nehogy pánikba essenek, akiknek halovány sejtelmük sincs arról, hogy a „mi óránk” is előkészület a Krisztussal és Krisztusban való megdicsőülésre. A halálunk órája csak egy szükséges előkészület, hiszen „ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz.” Ezekkel a szavakkal Jézus megmagyarázza, hogy a halálunk órája egy nagyon fontos órája életünknek, ám nem az utolsó órája! Így érthető, hogy nálunk katolikusoknál nem Nagypéntek a legfontosabb ünnep, hiszen az csak egy átmenet, hanem Húsvét, Urunk feltámadásának napja, akivel és akiben mi is feltámadunk.