Évközi 7. vasárnap (2009. február 22.)

Mk 2, 1-12 

Gyengeségemben 

     Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? - kérdezte.  Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek - vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: "Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha." 

A mai evangéliumi szakasz olyan, mint egy nagy segélykiáltás: Ne hagyjatok el, ha már elgyengültem! Amíg ugyanis valaki fiatal, életerős, komoly beosztása van, anyagilag is jól áll, akkor sok barátja van. De ha az ember megöregszik, ha már nincs számottevő pozícióban és a bugyelláris is egyre laposabbá válik, elmaradoznak a barátok. Ez egy ősi igazság.  

      Bár sok embert megkereszteltek, ám ennek ellenére gondolkodásuk a pogányokéhoz hasonlít. Do ut des, mondták a régi rómaiak. Adok, de csak azért, hogy viszontkapjak. Ezt a kufár gondolkodást már az Úr is elvetette. Egyszer így szólt vendéglátójához: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédjaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni* (Lk 14, 12-14). 

      Milyen szerencsés volt a béna. Akadtak segítői, akik nem hagyták magukra elesettségében. Ámbátor támogatói még nem lehettek keresztények, de igenis keresztény módon gondolkodtak. Ugyan, ha minket is elhagy az erőnk, találunk majd keresztény módon gondolkodó segítőtársakat? Persze egykor nagycsaládokban éltek az emberek, az öregeket, elesetteket nem dugták valami otthonba, ahol csak akkor látogatják meg, ha esetleg szükségük van a zsebpénzükre.  

      Persze manapság már nem nagyon van életre szóló házasság. Legfeljebb a megunásig tartó élettársi viszony. Mindenesetre az élettársak biztosak lehetnek abban, hogyha komoly baj van, akkor a másik úgyis elhagyja arra az „emberi jogukra” hivatkozva, hogy „nem azért álltam össze veled, hogy ápolgassalak”, de hallottam már olyan kijelentést is: „nekem jogom van arra, hogy boldog legyek.” Persze ilyen eszement gondolatok a polgári házasságban sem ritkák, hiszen már mindenki tudja, milyen egyszerű „kölcsönös megegyezéssel” elválni. Az interneten is hirdetik: Már 3346 forintért 7%-os kedvezménnyel segítséget nyújtanak a váláshoz.  

      Esetleg majd a gyerekek segítenek? Hát igen, ha vannak gyerekek. Csakhogy legtöbb esetben nincs gyermek. Fennhangon propagálják – már az iskolákban is – a fogamzásgátlókat. Nem kell gyermek. Részben azért, mert így mindig könnyebb a válás vagy szétköltözés; részben azért, mert a gyermek pénzbe kerül és az mégis felháborító lenne, ha elenné a szülök elől a vajas kenyeret és azok rákényszerülnének a zsiroskenyérre. Különben is sok gond van a gyerekkel, az ember nem tudja önmagát megvalósítani. Végső megoldásként vesz az ember egy kutyát, azt sétáltatja és kész! Ugyan gyermekek milliói éheznek, de a Négy Mancs nevezetű cég milliókat bezsebelve, családokat tönkretéve, fényesen megél mások ostobaságából.  

      Egykor apácák jártak köreinkben, akik egész életüket feláldozták a betegekért, az elmagányosodott öregekért, a szegényekért, az elesettekért. Ám megjelentek holmi liberális újságírók, akik jó pénzért hatalmas cikkeket írtak a szerzetesnői hivatás ellen, gyalázva áldozatos munkájukat, mocskos tollaikkal gúnyolva őket, homokos felvonulásaikon szent habitusaikat bemocskolva, botrányokról kiabálva, amelyek ugyan nem voltak igazak, de egy országban, ahol a hazugság vezetői erénnyé magasztosult, ez különösen nem izgatta őket. A kolostorok szerte a világon megüresedtek, azaz segítséget innen sem várhatunk. 

      Akkor talán az állam szociális hálója lesz segítségre? Ugyan kérem! Az EU-ban frontális támadás indult az állam mindenféle szociális gondoskodása ellen. Az állam intézményeit kifosztják, felszólítván az állampolgárokat, hogy ugyan gondoskodjanak magukról betegség, baleset, munkanélküliség, öregség esetén. Az államra ne számíts. Az állam csak a meggyengült bankokat támogatja, a meggyengült milliomosokat és milliárdosokat.  

      Ugyan testvér! Kiabálhatsz, hogy Ne hagyjatok el, ha már elgyengültem! Házastársra, gyermekre, szent hívatásokra, az államra nem számíthatsz. Úgy tűnik, elég pesszimista világkép. Ám ne essünk kétségbe! Már Izaiás próféta rendre utasítja Siont, amikor az így panaszkodott: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” A próféta így vigasztal: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az anya? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49, 15) Számíthatok Rá, mindig mellettem fog állni.