Évközi 5. vasárnap (2009. február 8.)

Mk 1, 21-28 

Közbenjáróima 

Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: »Mindenki téged keres.« Azt felelte: »Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.« És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.  

      Ismertem valakit, aki rákos beteg volt. Mindenkit megkért, hogy imádkozzanak érte. Egyik nap ismét nagy fájdalmai voltak és keserűen megjegyezte, a zsoltárost idézve: „Hazug minden ember” (Zsolt. 116,1). Csodálkozva néztem rá és megkérdeztem: „Ugyan miért mondja ezt?” Megmagyarázta: „Ha mindenki betartotta volna az ígéretét, hogy imádkozik értem, akkor már régen meggyógyultam volna.” 

      Közbenjáró imának nevezzük az imádságnak azt a formáját, ha Istentől valaki más számára kérünk valamit. A Szentírásban sok példát találunk a közbenjáró imára.  

      Jézus búcsúbeszédében két ilyen közbenjáróimát találunk. Először az apostolokért imádkozik. „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól” (Jn 17, 15). Majd ő maga hangsúlyozza: „De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem” (Jn 17, 20), vagyis a hívekért, akik közé magunkat is soroljuk. Megérdemeljük közbenjáró imáját? Nem, ám nagyon nagy szükségünk van rá. Megnyugtató, hogy ő minden latorért szót emelt. A kereszten így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23, 34). Ezzel kapcsolatban a Szeretett tanítvány nyugtat meg minket: „Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz” (1Jn 2, 1). Ezt a közbenjárást ugyan még mennybemenetele után sem hagyta abba. Erre emlékeztet bennünket Szt. Pál, amikor ezeket írja: „Krisztus Jézus … az Isten jobbján közbenjár értünk” (Róm 8, 34).  

      De számíthatunk a Boldogasszony közbenjárására is. Mindenki előtt ismert a kánai menyegző története (Jn 2, 1-12). Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így fordul a Fiához: „Nincs boruk!” Jézus megoldotta a problémát az első jellel, amit nyilvános föllépése után adott.  

      Az apostolok is gyakorolták ezt a közbenjáró imát. A napi evangéliumi szakasz első részében a zsinagógából hazatérő apostolok Simon Péter lázasan fekvő anyósáért jártak közbe. „Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta” – hallottuk szent Márk szavait. Jézus pedig elfogadta közbenjáró szavaikat. „Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált neki.” 

      Ám ez nem valami keresztény újdonság. A zsidó vénekről is olvashatjuk, hogy a kafarnaumi százados szolgája betegen feküdt. „A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.” (vö. Lk 7, 1-10). Azok el is mentek az Úrhoz és szószólói voltak a századosnak. „Megérdemli, hogy meggyógyítsd a szolgáját” – érveltek. És Jézus, látva a százados csodálatos hitét, teljesíti kérésüket. 

      Érthető, hogy nálunk a katolikus egyházban szokás a szentek közbenjárását kérni. A szenteken azonban nem csak a már üdvözült lelkeket kell értenünk, hanem tágabb értelemben, amint az Szent Pál is használja leveleiben, szenteknek nevezve a megkeresztelteket. Nagyon komolyan kellene hát vennünk a közbenjáró imáért való minden kérést. S ha valaki megígéri: „Igen, imádkozni fogok Önért vagy érted”, akkor egy „ex caritate”, egy szeretetből fakadó kötelezettséget vállalt magára, amely ígéret elhagyása bűn a felebaráti szeretet ellen. Akkor inkább ne tegyünk ilyen ígéreteket? Ugyan, ez hamis következtetés lenne. Nem! Tegyünk ígéretet és tartsuk be azokat, vagy éppenséggel ígéret nélkül is gyakorolhatjuk a közbenjáró imát. Nem csak annak lesz hasznára, akiért szót emeltünk, de saját magunknak is.