Karácsony (2008. december 25.)

Lk 2, 8-20 

Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!" Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!" Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében el-elgondolkodott rajtuk. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. 
 

Gyakran mondogatják: mindegy, milyen vallásúak vagyunk, ugyanis sok út vezet Istenhez. Az igazat megvallva a Szentírásnak erről más a véleménye. Mi keresztények hisszük és valljuk is. Ugyanis egyetlen út vezet Istenhez. Ő, Jézus, aki magáról így nyilatkozott: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14, 6). Nincs más út! Egyrészt Jézus az egyetlen Istenhez vezető út, másrészt igaz, hogy Jézushoz viszont sok út vezet. 

Maga Isten különböző utakat alkalmaz, hogy Jézushoz elvezesse az embereket. A Megváltó születésének történetében is különböző utakkal találkozunk. Ezek az utak a mennyei követek, ti. az angyalok, az álmok és a jelek is ezekhez az utakhoz tartoznak. 

Ismerjük a történetet, hogy Szent Józsefet bizonytalanság mardosta, amikor is álmában ezt az utasítást kapta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől" (Mt 1, 20-21).

Ma éjszaka mi is hallottuk az angyalok szavait: „Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2, 10-11).

Az angyalok maguk jelekről is beszélnek. „Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket" (Lk 2, 12). 

Isten ma is a legkülönbözőbb utakat alkalmazza, amelyen az embereket Jézushoz vezeti. Sokan szidják a karácsonyi vásárokat, a karácsonyi kivilágítást, a nagy csillogó karácsonyfákat, esetleg azért morognak, mert bezzeg karácsonykor sokan eljönnek a templomba. Lehet, hogy azok számára, akiknek a vásárokban standjuk van, csak egy kereskedelmi kérdés a karácsony; lehet, hogy az áruk többsége közönséges giccs; lehet, hogy a fényes kivilágítás pusztán egy reklámfogás; de azért a csillogó ragyogás mégis az Úr dicsőségére emlékeztet, amely beragyogta az angyalokat. A művészek is így adják vissza az evangélium szavait. A giccses kis jászolok is a betlehemi barlang-istálló szegényes fekhelyére emlékeztetnek. És többen jöttek a templomba? Hála Istennek. Amikor gyermek voltam, egy alkalommal az egyik atya azt magyarázta nekünk: nem az a fontos, hogy miként és miért jöttek az emberek ide, hanem az a fontos, hogy miként mennek el innen. 

Mit is akart ezzel mondani, hogy az a fontos, hogyan megyünk el innen? Nézzétek a pásztorokat! A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak … (Lk 2, 20a). S ha nincs senkink, akinek elmondhatnánk, amit láttunk és hallottunk, akkor kövessük a Szűzanya példáját, aki „emlékezetébe véste szavaikat és szívében el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2, 19).