Advent 2. vasárnapja (2008. december 7.)

Mk 1, 1-8 

Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket." 
 

A holland teológusok által szerkesztett Katekizmus az ember helyzetéből kiindulva próbálta meg közelebb hozni a hit kérdését. Egyszerűbben kifejezve a holland katekizmus a teológiát lentről kezdi. Az ember keresi az elrejtőzött Istent (vö. Iz 45, 15). Más szavakkal úgy mondhatnánk, hogy a holland katekizmus alapállása ez volt: az ember útja Istenhez. 

Ez azonban pont az ellenkezője annak, ami a mai evangélium középpontjában áll. A helyzet ugyanis fordított. Az ember rejtőzik el Isten elől. A Teremtő kénytelen volt, és kénytelen ma is, keresni őt. Az Ószövetségben így olvashatjuk: Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” (Ter 3, 8-9). Nem csak egyszerűen hívta az embert, hanem – amint a Kompendiumban olvashatjuk – Amikor eljött az idők teljessége, az Atyaisten elküldte Fiát, mint a bűnbeesett emberek Megváltóját és Üdvözítőjét” (Komp. 1). Vagyis a kereszténység teológiájának alapállása felülről indul ki. A Nicea-konstantinápolyi hitvallásban így valljuk: „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.” Ebből következnek Keresztelő Szent János szavai: Készítsétek az Úr útját. Arról az útról van szó, amelyen ő jön hozzánk, emberekhez. 

Miért rejtőzött el Ádám és Éva? Igazából ezt minden gyermek tudja. Ettek a fa gyümölcséből, melyről enni az Úr megtiltotta nekik. A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz. (Ter 2, 16-17) Nem mese ez? Semmiképpen. Ez egy tanító elbeszélés, amellyel a Szentlélek szívünkbe akarja vésni: az Istenéi vagyunk. Ő teremtett minket. Ő ad nekünk életszabályokat, amelyeket be kell tartanunk. Ha fellázadunk Isten törvényei ellen, azt nevezik bűnnek. A bűnnek szomorú következményei vannak. Ám Isten végtelen szeretettel szereti az embert. Megátkozta a gonoszlelket: Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba. (Ter 3, 15) Az Asszony ivadéka a Megváltó, akit elküld az Ég. A mi feladatunk az utat előkészíteni a bűnbánat keresztségével a bűnök bocsánatára. Ezt a keresztséget, ti. a bűnbánatot, az ősegyház a „könnyek keresztségének” nevezte.