Advent első vasárnapja (2008. november 30.)

Mk 13, 24-37 
 

Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot,  a csillagok lehullnak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. Éppen úgy, mint az idegenbe készülő ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!" 
 

Mindenki ismeri Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c. remekművét. A róka és a kisherceg közötti egyik párbeszéd alkalmával a róka panaszkodott, hogy a kis herceg nem mindig azonos időben érkezik. A róka bánatát meg is magyarázta. „Ha te például délután négy órakor jössz, akkor már háromkor elkezdhetek örülni. Mennél inkább előrehalad az idő, annál boldogabb leszek. Négy órakor már ideges és nyugtalan leszek, és megtapasztalom, milyen nagy dolog az öröm … szokásos hagyományokra van szükség.” Nos, nyugodtan mondhatjuk, hogy Ádvent a három és négy óra közötti várakozás. Már négy héttel korábban várakozni kezdünk a „kis herceg” jövetelére. A harmadik vasárnap majd felszólítást kapunk, hogy örvendezzünk. Az egyház régi hagyományokkal készül a nagy találkozásra. 

A szép szokások között találjuk az adventi koszorút is. Ugyan mit jelképez az adventi koszorú? Valójában nem is olyan régi szokásról van szó. Az első ilyen koszorú a négy gyertyával 1925-ben Kölnben tűnt fel az egyik katolikus templomban. 1935-öt írtak, amikor először a házaknál is megjelent a templomban megáldott ádventi koszorú. 

A négyhetes adventi időszakot a liturgiában Nagy Szent Gergely pápa rögzítette a 6. században. Ez a négy hét jelképezi, a tudomány akkori álláspontja szerint azt a 4000 esztendőt, amely idő alatt az emberiség várta a megígért Megváltót. A biblikus számítás szerint ennyi idő telt el a világ teremtésétől Krisztus születéséig. 

Már ősidők óta a gyertya a világosságot jelképezi. Szent János evangéliuma szerint a világosság, mint cím, Jézust illeti meg. Keresztelő Szent János a világosságról tanúskodott. Nem ő volt a világosság. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágít, a világba jött. (vö. Jn 1, 6-9). A hitvallásban megvalljuk Jézusról: „Isten az Istentől, világosság a világosságtól.” 

A gyertyák közül három lila. Bár sokan ma már tarka-barka gyertyákat használnak. Az adventi koszorú már csak szobadísz, és semmi köze az adventi bűnbánathoz. Ahhoz, hogy Isten az emberiséget meg akarja váltani. Ahhoz, hogy megkeresse, ami elveszett (Lk 19, 10). Egy gyertya rózsaszín. Mintha az adventi koszorún a felhívást olvasnánk: Jön a vőlegény! Menjetek ki elébe! (Mt 25, 6). 

Maga a koszorú is jelkép. Az ismerős kultúrkörökben különféle jelentése van. Az egyiptomiaknál a szarkofágon látjuk a koszorút. A megholtakkal való kapcsolatot jelképezi. A kereszténység a görögöktől vette át a koszorút, ahol ünnepek alkalmával ékszerként viselték. A borostyánkoszorú a győzelem jelképe volt. Ilyen győzelmi jelkép az adventi koszorú is. Az Úr maga mondja: A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot (jn 16, 33). 

A koszorút örökzöld fenyőből kötik, amely Jézus szavaira emlékeztet: Ég és Föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak (Mt 24, 35).