Krisztus király vasárnapja (2008. november 23.)

Mt 25, 31-46 
 

Mikor pedig eljőn az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.  Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre. 
 

A királyi címmel, amellyel Urunkat megtiszteljük, földi életének kezdetén és a végén találkozunk. Kezdetben azt olvashatjuk Szent Máté evangéliumában, hogy a kisded Jézust keletről „bölcsek” jöttek meglátogatni, akik őt, mint a zsidók újszülött királyát keresték (vö. Mt 2, 1-2). Földi élete befejezése előtt Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Jézus válaszában rámutatott: Az én országom nem ebből a világból való (vö. Jn 18, 33-36). Majd a kereszten ezt a feliratot olvashatjuk: INRI, Jesus Nazarenus Rex Judeorum, a Názáreti Jézus, a zsidók királya. A betlehemi istállótól a Golgota keresztjéig. Mindenesetre egy szokatlan karrier egy király számára. 

Azt mondják, hogy az emberek manapság demokraták. Nem is tudom. Amikor Bush Budapesten járt, az emberek legfeljebb annyiban törődtek vele, hogy szidták a forgalomkorlátozások miatt. Amikor II. Erzsébet királynő járt ott, akkor az emberek tolongtak, látni akartak egy igazi királynőt. Ma megkérdezem magamtól: ugyan hogyan láthatnám a mindenség királyát? 

Egy orosz eredetű legenda elmondja, hogy napkeletről nem három, hanem négy király jött meglátogatni az újszülött királyt. A negyediket Koredan-nak hívták. Három nagyon értékes drágakövet vett magához és a három másik királlyal találkozást beszélt meg egy pálmafánál. Ám Koredan csak lassan jutott előre, s mire a pálmafát elérte, a három másik király már elment. Egy röpke üzenetet véstek a pálmafa kérgébe: Betlehemben fognak rá várni.  

Koredan tovább lovagolt. Ám az út mentén megpillantott egy gyereket, aki keservesen sírt és több sebtől vérzett. Együttérzéstől vezérelve leszállt a lováról, feltette a gyermeket a lóra és elvitte a faluba, ahonnan jött. Talált egy asszonyt, aki a gyermeket gondozásába vette. A király övéből kivett egy drágakövet, az asszonynak átadta, hogy a gyermek jövőjét így biztonságban tudja. Lóra ülve elindult a barátai után. Csakhogy a csillag eltűnt az égről. Egyik nap aztán újra fölragyogott a csillag. Nyomába indult. Egy városba jutott. Éppen egy temetési menet ment arra. A gyászmenetben elől egy asszony a gyermekeivel. Koredan rögtön rádöbbent, hogy nem csak a haláleset keserítette el az özvegyet. Egy apát és férjet kísértek utolsó útjára. A menet mellett milliomosok dörzsölték kezeiket. Az asszony sátrában kifizetetlen számlák, a kicsiny földből, a néhány birkából nem fog tudni megélni. A birkákat nem nyírhatja meg, mert a „Négy Mancs” feljelenti állatkínzás miatt, a földet nem vetheti be, mert a törvények megszabják: ki mit termelhet, ám ha az adósságokat nem fizeti, kilakoltatják még a sátrából is, eladják munkanélkülinek. A király tisztelettel megvárta a temetés végét, majd odalépett az asszonyhoz, odaadta az egyik drágakövet: „Fizesd ki adósságodat, vegyetek házat, földet, hogy megélhessetek!” Ismét lóra szállt és indulni akart a csillag nyomába, de a csillag kialudt. Nagyon szomorú volt. El fogja valaha is érni a célját? Egyik nap aztán ismét fölragyogott a titokzatos csillag. Egy idegen országba vezette, ahol kegyetlen harcok dúltak. Az egyik faluban a katonák összeterelték a férfiakat, hogy megöljék őket. Az asszonyok sírtak, a gyermekek remegve kapaszkodtak édesanyjuk ruháiba. A királyt elöntötte a harag, kétségei támadtak. Már csak egyetlen drágaköve volt. Ám a szükség olyan nagynak bizonyult, hogy nem sokáig gondolkodott. Reszkető kezekkel adta át a magukat felszabadítónak tituláló katonáknak, hogy az embereket a haláltól, a falut a kipusztulástól megmentse. Szomorúan lovagolt tovább. A csillag nem mutatta az utat. Már fáradtan gyalogolt, mert a lovat is elajándékozta. Végül már maga is koldulásra adta a fejét. Itt egy elesettet támogatott, ott egy beteget ápolgatott, senki szükségétől nem fordította el a fejét. Maga nem szenvedett szükséget mégsem. Egy szép napon kikötőbe érkezett. Éppen egy családapát szakítottak el a családjától, mint adóst, gályarabságra ítélték. Koredan könyörögni kezdett az emberért, majd fölajánlotta, hogy maga megy gályarabnak. Bár királyi vére fellázadt, amikor láncokba verték, de aztán évek múlottak, már számolni is elfelejtette. Haja ősz lett, teste megroppant. Mégis egyszer csak ismét felragyogott a csillag. Amit már nem is remélt, megtörtént. Egy idegen ország partjain levették róla a láncot és szabadon bocsájtották. Az első szabad éjszakán ifjúságáról álmodott, a csillagról, melynek nyomába elindult. Egy hang ébresztette: Siess! Kelj fel! Indulj! Rögtön felkelt és útnak eredt. Egy város kapujához érkezett. Egy felajzott tömeg sodorta őt a városon kívülre. Egy töviskoronás, megostorozott ember roskadozott egy kereszt alatt. A fáradt aggastyán nem tudott segíteni neki. De közelébe furakodott. Az elítélt érezze meg szerető együttérzését. Koredan a szemébe nézett, és meglátta a csillagot. A dombra felérkezve három keresztet állítottak fel. Koredan király a középső előtt állt meg. A csillag, amelynek az Újszülötthöz kellett volna vezetnie, még egyszer teljes fényében felragyogott. Vakító fénye a földre vetette az aggastyánt, aki egyszer csak rádöbbent: Ez az ember a mindenség királya. Nem hiába kereste. Íme rátalált. 

Aki keres, az talál. Nem mindig azon az úton vagy módon, amelyen ő gondolja. Isten útjai és gondolatai mások, de célba vezetnek.