Évközi 27. vasárnap (2008. október 5.)

Mt 21, 33-44 

Halljatok egy másik példabeszédet. „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőt műveseknek, és elment idegenbe. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” „A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlejét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést.” Erre Jézus azt kérdezte: „Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét. Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt szétmorzsolja.” 
 

A mai evangéliumban a gyilkos szőlőmunkásokról hallottunk egy példabeszédet. Az Úr először elmondja a szőlőskert telepítésének a történetét. A gazda mindenekelőtt szőlejét Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Mintha mondani akarná nekünk, akkor is szükség volt a kerítésre, a biztonságra, mert már akkor léteztek „megélhetési bűnözők”. Aztán elvégezte az egyes munkákat, amellyel a gazda nagy gondosságát akarta hangsúlyozni. Ellenben furcsán hangzik, hogy amikor mindent szépen elrendezett, elment idegenbe. Ám valószínűen nem szabadságra ment, nem is holmi világjáró körútra indult, hanem minden bizonnyal kereskedőként munkába ment. 

Érthető, hogy a gazdának szőlejére is gondja volt. Bérbe adta a szőlőműveseknek. Jézus korában a bérbeadásnak két változata volt. A haszonbérleti szerződés első változatának két fajtáját ismerjük. Az egyik esetben a bérlő a termés egy meghatározott százalékát, a másik esetben a termésből egy konkrét mennyiséget kellett beszolgáltatnia. A bérbeadás másik változata az volt, hogy a bérlő kialkudott pénzösszeget fizetett a gazdának. Az evangéliumi hasonlatban az első változatról van szó, hiszen Szent Máté így jegyezte fel a történetet: Amikor eljött a szüret ideje, - a gazda - elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést. A bérlők bizony csalafinta emberek voltak, és feljegyzik, hogy a haszonbért gyakran csak erőszakkal lehetett beszedni. 

Történetünkben megdöbbenve hallottuk, hogy a bérlők a kiküldött szolgák közül az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Teljesen olyan világ, mint a miénk, ahol még kicsinyke kertjének terméséért, amelyet maga művel meg és gondozott, az életéért kell reszkessen az öregember, azzal a különbséggel, hogy a példabeszédben nem az idős tulajdonost, hanem a fiát ölték meg a megélhetési bűnözök. De minket azért megdöbbent a bérlők gondolkodásmódja: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége. Nekünk furcsa elképzelésnek tűnik, hogy a bérlőké lesz a föld, ha megölik az örököst. A zsidóknál ez akkoriban természetes volt, hogy ha a tulajdonosnak nem volt örököse, akkor a birtokban lévőkre szállt át a tulajdonjog. De azért napjainkhoz viszonyítva van egy másik különbség is. Nálunk ma különös védelemben részesülnek a rablók és a gyilkosok, ezzel szemben esetünkben a szőlő ura nem várta be, míg a gazemberek gazsága „elévül”, hanem a gonoszokat a gonoszok sorsára juttatta.  

A hasonlat azonban másra is emlékeztet minket. Az Úristen kertet telepített Édenben. Itt is tanúi vagyunk a nagy gondosságnak. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet (Ter 2, 9-10). Dávid, a királyi zsoltáros, leszögezi: Az Úré a föld és ami betölti (Zsolt 24, 1). A Gazda bérbe adta ezt a csodálatos kertet az embernek. Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze (Ter 2, 15). Ez a mai nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy mi itt a Földön bérlők vagyunk és nem tulajdonosok. A neves, ám elmebeteg Friedrich Nietzsche Istenről a tulajdonosról így ír: „Hová lett Isten? Én megmondom nektek! Megöltük őt, - ti és én!” Így érthető, hogy a megélhetési bűnözés liberális kiötlői így tanítanak: „Az isten mi vagyunk“, azaz mostantól mi vagyunk a kert tulajdonosai. Jó lenne, ha mi is feltennénk a kérdést: Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel? Rögtön a kérdés után a választ is megkapjuk az evangéliumban: A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja. 

Mit tegyünk, hogy ne a gonoszok sorsára jussunk? Fontoljuk meg, hogy határozatlan időre szóló bérleti szerződésünk van. Ugyan fizessük meg rendszeresen a bérleményt. Ne próbálkozzunk az „adócsalással”.